AKTUÁLIS KIHÍVÁSOK

Köszöntünk Benneteket a Gazdálkodj Ökosan! kihívás programjának második évadában!

Már nagyon vártuk, hogy ismét együtt dolgozhassunk veletek a gyógyszertárak fenntarthatóbb működésén.

A következő hat hónap során, havi szinten új témakörök mentén fogjuk bemutatni, miképpen működhetnek zöldebben a gyógyszertárak. Minden egyes kihívás során újabb területet vizsgálunk meg környezettudatos szemüvegen keresztül (pl. hulladékkezelés, fenntartható ünnepek) és a könnyebb megvalósítás érdekében értékes tippekkel is párosítjuk azokat. Mindeközben már készítjük az Ökopatika Zöld Könyvet is, ami rengeteg ötlettel fogja segíteni munkátokat, no és a mindennapi életeteket.

MÁRCIUSI KIHÍVÁS

ERŐFORRÁSUNK A VÍZ

Elérkeztünk az Ökopatika játék befejező kihívásához. Nagyon gyorsan eltelt ez a fél év, reméljük, hogy sok mindent tanultatok a havi feladatok végrehajtása során! Utolsó kihívásnak egy olyan témát hagytunk, amely szervezetünk és a környezetünk szempontjából kulcsfontosságú, de emellett a gazdasági fenntarthatóságot is érinti. Ez nem más, mint a víz.

Tudtátok, hogy a Föld teljes vízkészletének csak 2,5%-a édesvíz, mert a többi 97,5%-ot a sósvizek, azaz óceánok, tengerek teszik ki?

És ha ez nem lenne elég, akkor azt is jó tudni, hogy édes- vizeink több mint kétharmada gleccserekben van elraktározva, a maradék egyharmad nagy része pedig olyan felszín alatti vizekből tevődik össze, amelyekhez nagyon nehéz hozzáférni. Ennek eredményeképpen a könnyen hozzáférhető felszíni édesvízkészleteink mindössze a vizeink 0,007%-át teszik ki - és ezen osztozkodunk mi emberek és a szárazföldi élővilág egésze is. Ez kissé rémisztőnek tűnhet, azonban pont, hogy rávilágít arra, miért is kell nagyon vigyáznunk e kulcsfontosságú erőforrásunkra!

FEBRUÁRI KIHÍVÁS

TUDATOS VÁSÁRLÁS


Mostanra már ti is látjátok, hogy a fenntarthatóság terén minden mindennel összefügg. Szeretnénk ezt kicsit bemutatni a jelenlegi áremelkedés példáján. Észrevettétek, hogy az elmúlt egy év alatt több mint 30 százalékkal nőtt a burgonya ára? Nézzük meg, milyen okok állhatnak a drágulás mögött:

-Klímaváltozás: Az egyre jobban szélsőségessé váló időjárási viszonyok következtében a termés tavaly Európában átlagosan 20 százalékkal volt alacsonyabb az átlagnál.

-Energia: Múlt hónapban már érintettük a kérdést. A jelenleg zajló energiaválság jelentősen megemelte a termeléshez szükséges üzemanyagköltséget.

-Munkaerő: Az agrárszektorban jelentkező munkaerőhiány, illetve az idei minimálbéremelés is érezteti a hatását az árakban.

A februári kihívással és a társuló tippekkel szeretnénk segíteni megértetni azt, hogy miért fontos a tudatos fogyasztói magatartás. Támogatni szeretnénk benneteket abban is, hogy ti is tudatos vásárlók és fogyasztók legyetek, akár gyógyszertári dolgozóként, akár magánemberként a mindennapi teendőtök során.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: FEBRUÁR 28.

JANUÁRI KIHÍVÁS

ENERGIA

Az elmúlt hónapok során lehet, hogy ti is nagyon sokat hallottatok az energia árak emelkedéséről. Biztos foglalkoztat benneteket is az a kérdés, hogy ezt a pénztárcánk mennyire fogja megérezni. Az energia azonban nem pusztán gazdasági, hanem környezeti kérdés is.

Tudtátok, hogy az energia az éghajlatváltozás meghatározó tényezője, az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának mintegy 60 százalékát adja?

Nem véletlen, hogy az energia szén- dioxid-intenzitásának csökkentése az egyik legfontosabb hosszú távú éghajlat-politikai cél.

Ahogy időnként érdemes egészségügyi állapotunkat felmérni, saját otthonunkat és gyógyszertárunk energiahatékonysági állapotát is hasonló módon, rendszeresen fel kéne mérnünk, hogy tudjuk, mi működik jól, és mik azok a dolgok, amikkel foglalkoznunk kell.

Csináljuk most együtt, újévi lendülettel töltve!

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: JANUÁR 31.

DECEMBERI KIHÍVÁS

TUDATOSABB KARÁCSONY

Közeledik az év legszebb időszaka, ugye szinte ti is érzitek a mézeskalács, a forralt bor és a fenyő illatát? Biztosan sokat gondolkodtatok már azon, hogy milyen ajándékokat vesztek szeretteiteknek, illetve, hogy milyen finomságok kerüljenek az ünnepi asztalra.

A karácsonyi készülődésben azonban sajnos sokszor háttérbe szorul a környezettudatosság, jellemzőbb ránk, hogy "karácsonykor belefér" címszóval kicsit megengedőbbek vagyunk magunkkal szemben. Nincs ezzel semmi gond, néha tényleg lehetünk engedékenyebbek. Ettől függetlenül azért vannak bizonyos lépések és gyakorlatok, amelyeket ilyenkor is könnyen alkalmazhatunk és mégsem megy az ünnepi hangulat(unk) rovására.

A kihívásnak a tudatosabb karácsony nevet adtuk, tudatosan! Tettük ezt azért, mert már kis lépésekkel is sokat tudunk tenni egy zöldebb karácsonyért.

Fókuszunkban a hulladékcsökkentés és azon belül is az ételek, valamint a papír áll.

BEKÜLDÉSI/POSZTOLÁSI HATÁRIDŐ: DECEMBER 30.

NOVEMBERI KIHÍVÁS

HULLADÉKCSÖKKENTÉS

Belegondoltál már abba, hogy a természet nem termel felesleges anyagokat, hulladékokat? Ami az egyik élő szervezet kibocsátott anyaga, az a másik élőlény tápláléka, energiaforrása. Ez a rendszer évmilliók alatt alakult ki, és tökéletesen működik mind a mai napig. Bármennyire is próbáljuk ezt leutánozni, még mindig rengeteg szemetet és hulladékot termelünk.

Csak Magyarországon átlagosan egy lakos 387 kg/év szemetet termel, tehát naponta kicsit több, mint egy kilót.

Bizonyára sokat halljátok ti is a Reduce-reuse-recycle kifejezést, amely azt jelenti, hogy csökkents- használd újra-hasznosítsd újra. Ezek a hulladékcsökkentés legfontosabb elemei, amelyeket a hónap során mélyrehatóbban és részletesebben is bemutatunk nektek.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: NOVEMBER 30.

OKTÓBERI KIHÍVÁS

KÖRNYEZETTUDATOSSÁG - FENNTARTHATÓSÁGRA VALÓ NEVELÉS

A fenntarthatóság és a kihívás fókuszában a jövő generációk szerepelnek.

A fenntarthatóság nem szól másról, mint egy olyan fejlődési útról, amely a gyermekeink és unokáink számára ugyanolyan lehetőségeket biztosít szükségleteik kielégítésére, mint ami nekünk megadatik.

Fontos, hogy a Föld jövőjét érintő kihívásokat lefordítsuk a gyerekek saját nyelvére. Saját szintjükön, de szükséges elmagyarázni nekik, hogy ők maguk és a családtagjaik mit tudnak tenni azért, hogy felelős módon éljenek, hogy mindnyájan megőrizhessük ezt a bolygót legalább olyannak, mint amilyennek most ismerjük.

Kihívásunk két részből áll, egy csapatépítő és egy gyakorlati feladatból:

1. Tartsátok meg az első Ökopatika csapatgyűlést

2. Tervezzetek gyógyszertári gyereksarkot

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: OKTÓBER 29.